A barnító krémek használata
szerző: 2010. július 16. 15:12:12
Barna bőrre vágyunk, de napozni egyszer az időjárás, máskor időhiány miatt nem tudunk. Szoláriumba pedig nem szívesen járunk. Egyetlen megoldás marad: a barnító krém. De attól meg foltosak lehetünk! Hogyan alkalmazzuk helyesen?
A barnító krémet nem nehéz használni, mindössze egy-két apróságra kell odafigyelni. Első lépésként válasszunk egy számunkra megfelelő terméket. Fehér bőrre egy olyan testápolót, ami lassan, fokozatosan alakítja ki a barna bőrt. Ha idén már napoztunk valamennyit, áttérhetünk sötétebb árnyalatot kölcsönző készítményekre. Ezek ugyanis inkább kiemelik, megerősítik alapszínünket, így még barnábbnak látszik a lábunk.


A megfelelő termék kiválasztása után következik a krém használata. Frissen borotvált lábon a legkönnyebb alkalmazni, ugyanis a bőr felszíne ilyenkor nagyon sima. Ha viszont más szőrtelenítési eljárás híve vagyunk, akkor fürdés közben használjunk bőrradírt. Alaposan törölközzünk meg, hogy a kívánt helyen még több elhalt hámsejtet eltávolítsunk. Ha ezt a lépést elhagyjuk, könnyen foltosak lehetünk. Kevés barnító krémet vigyünk fel a lábunkra, majd egyenletesen oszlassuk el. Utána rögtön mossunk kezet! Ha erre nem figyelünk oda, egy-két óra elteltével rémesen sárga lehet a tenyerünk, ami utána napokig nem jön le.

A legtöbb termék 10 perc után beszívódik, de érdemesebb kicsit tovább várni, nehogy a krém megfogja a ruhánkat. Ha arcon alkalmazunk barnító szert, a bőrradír használata itt is fontos lépés.
Lukács Éva









